Élj könnyedén

Egy kiegyensúlyozott, egészséges életért

Ezért rossz a felfogásod a múltról és a jelenről is

2021. július 19. 17:54 - Könnyed Élet

mult-jelen-felfogas.png

Ez a bejegyzés eredetileg A tudatos út-on jelent meg.


Olyan könnyű a múltunkat okolni a jelenlegi helyzetünk miatt. Azt, hogy hova születtünk, milyen iskolákba jártunk, milyen embereket ismertünk és ismerünk. A legtöbbünk szemében ezek a fő tényezők abban, hogy sikertelennek és boldogtalannak érezzük magunkat.

Külső tényezők okolása

Érdekes, hogy szinte mindenki a múltjával magyarázza a jelenlegi helyzetét. Ami hellyel közzel rendjén is van, csak gyakran megfeledkezünk egy dologról. Az, hogy jelenleg hol tart az életünk, csakis a minket ért eseményekre adott válaszaink sokaságának eredménye. Más szóval:

Az életünk mindössze a válaszaink összessége.

Ezek a válaszok pedig csak tőlünk függenek. Nem a kormányunktól, nem a hazánktól, nem a földrajzi elhelyezkedésünktől és nem a családi hátterünktől.

Azért, hogy hova jutott jelenleg az életünk senki más nem felelős és nem is tehető felelőssé, csakis önmagunk.

Viszont mi emberek előszeretettel ruházzuk át ezt a terhet minden élőlényre és élettelen tárgyra a környezetünkben.

“Ha nem ide születtem volna, sokkal szerencsésebb lennék.”

“Ha olyan munkám lenne, mint neked, jobban mennének a dolgok.”

“Ha kényelmesebb lakásom lenne, jobban szeretném.”

“Ha lenne egy [bármilyen tárgy]-am, akkor boldog lennék.”

Ugye? Mindenki hibás, csak mi magunk nem. Pedig senki más nem tehet arról, hogy hol vagyunk most.

Kapcsolat a múlttal

Amíg ezeket a gondolatokat erősítjük meg magunkban nap, mint nap, nem fogunk tudni kiszabadulni ebből a berögzült és manapság általánosnak megszokott gondolkodásmódból.

Mert akárhogy is nézzük, ha egy kicsit tovább bontogatjuk ezeket a kijelentéseket, mindegyik a múltunkra vezethető vissza.

“Ha nem ide születtem volna, sokkal szerencsésebb lennék.”

Függ: A születésünk ideje és helye, ami a szüleinktől függ. Nem befolyásolható.

“Ha olyan munkám lenne, mint neked, jobban mennének a dolgok.”

Függ: A végzettségünk által betölthető munkák, amik attól is függenek, hogy hol élünk, hol tudunk tanulni a környéken és mit. Befolyásolható.

“Ha kényelmesebb lakásom lenne, jobban szeretném.”

Függ: A végzettségünk által elérhető keresetünk és ezen keresethez tartozó megfelelő pénzügyi gazdálkodás. Befolyásolható.

Ahogy nézzük, a válaszok egymásra épülnek. Attól függ, hogy milyen életünk van, hogy hova születtünk, nem? Hiszen ettől függ az is, hogy milyen oktatást kapunk, hol tudunk elhelyezkedni és hogy milyen keresetünk van. De ha már itt tartunk, akkor a pénzzel való gazdálkodásunk is legyen az állambácsi hibája.

Mindegyik állítás téves.

Az igaz, hogy van, amibe nincs beleszólásunk. Hogy például hova születtünk. Kik a szüleink. De ezeken kívül mindenhol hangot tudunk adni a véleményünknek, legyen szó oktatásról, állásinterjúról, karrierről, vállalkozásról.

Az már más kérdés, hogy ezeket meg is tesszük-e. Amire ugye általában nem a válasz, mivel minden erőfeszítés túl kényelmetlennek bizonyulna számunkra.

Viszont amíg ebbe a gondolati körbe vagyunk berögzülve, nem tudunk változást előidézni az életünkben.

Elmúlt vagy nem múlt?

Vágjunk neki ennek még egyszer, egy másik irányból. Az eddigi feltevéseink alapján így működik körülöttünk minden.

mult-jelen-1.PNG

Minden összefügg mindennel. A születésünktől kezdve, az egész életünkön át a halálunkig.

A múlt kihatással van a jelenre, mivel ezen felfogás szerint kapcsolatban állnak.

Egy vonal. Ez a megszokott, nem igaz?

Viszont, szemügyre vettünk már közelebbről egy krétával húzott csíkot?

Egy ilyen vonal, rengeteg apróbb pontból áll. Ezen elmélet az egyik alapja az adleri pszichológiának.

Az élet mindössze pillanatok sorozata.mult-jelen-2.PNG

Sok pont, egymáshoz közel, amik csak távolról alkotnak egy vonalat. Nincsenek összekötve, ugyanis az azt jelenté, hogy a múltunk és jövőnk befolyásolja a jelenünket.

Ez az, amikor valaki a múltban ragadt. Vagy a múltban él.

“Ha nem azt mondtam volna az interjún, amit, akkor biztosan megkaptam volna az állást.”

“Ha nem ilyen körülmények között nőttem volna fel, akkor szerencsésebb lennék.”

“Ha nem ide születtem volna, akkor többre is vittem volna.”

Viszont nem tudunk a múltban élni. Csak az itt és a most létezik.

Abban a pillanatban, ahogy megtörténik valami, ugyanazzal a pillanattal le is zárul és csak rajtunk áll az, hogy hogy fogjuk fel a történteket.

Nem a tapasztalataink határoznak meg, hanem az, hogy milyen jelentést rendelünk hozzájuk.

Vagyis, hogy az életünk alakulása, legyen szó a belső, lelki világunkról, vagy arról, hogy mit vagyunk képesek elérni az életben, csakis attól függ, hogy mi a válaszunk ezekre az eseményekre.

Így ugrálunk egyik pillanatból a másikba.

Ezek az apró válaszok és döntések sorozata határozza meg azt, hogy hol van most éppen az életünk, amit akkor látunk csak, ha kicsit távolabbról nézzük az életünk pillanatait. mult-jelen-3.PNG

Ekkor láthatjuk, hogy valóban, abba nincs beleszólásunk, hogy hova születtünk és hogy meg fogunk halni, de amint elérjük az öntudat szintjét, minden csak a válaszainktól függ.

Ha továbbra is csak a külső tényezőket okoljuk a helyzetünk miatt, azzal csak kibúvót keresünk az előttünk álló élet lehetőségei alól.

Ez nem egy egyszerű és nem egy megszokott felfogás, ezzel egyetértek.

Olyan mintha elvetnénk a jövő tervezését is ezáltal. Viszont a jövőnket alapozzuk most is. Minden cselekvésünkkel, minden válaszunkkal.

Azzal is, hogy úgy döntöttél, most elolvasod ezt a bejegyzést ahelyett, hogy az Instát, TikTok-ot, vagy a YouTube-ot néznéd. (Jó, ott is vannak nagyon hasznos dolgok, ha jól használjuk őket, de megvan a lényeg, nem?)

Hogyan tovább?

Megmondom egy jó darabig bennem is érlelődött ez a felfogás.

De akárhogy nézzük, valóban, amint valami megtörténik, már nem tudunk rajta változtatni. Tényleg az egyedüli választásunk az, hogy felhúzzuk magunkat egy negatív dolgon, elfogadjuk, vagy értékeljük, hogy hála az égnek, csak ennyi történt.

Egy szóval, lezárjuk.

Nem kell, hogy minden múltbéli esemény kihasson a jelenünkre. Ez olyan mint amikor, mindössze egyszer nem sikerül valami és azt soha többé próbáljuk meg újra. Vajon a nagy élsportolók is az első edzésük alatt lettek világbajnokok? Vagy a sikeres vállalkozóknak sosem voltak mélypontjaik?

Az élet folyton akadályokat tesz az utunkba és vagy elég bölcsek vagyunk tanulni a hibákból és a kudarcokból, vagy hagyjuk, hogy magával rántsanak minket a múltba, meggátolva ezzel a fejlődésünket.

Az én tapasztalatom

Egy saját történettel szeretném szemléltetni, hogy én miként értettem meg ezt a felfogást.

Szóval, story time �:


Éppen sétálok a bejárati ajtótól az udvar vége felé. Ketten vágjuk ki a régi akácfákat.

Én a kuglikat és gallyakat pakolom a talicskába, mivel már csak egy kisebb akácfa van, aminek a kivágásához nem kell segítség.

A láncfűrész motorja berobban. Elnyom szinte mindent a hangja, úgy is hogy olyan 7-8 méterre van tőlem.

Látom, hogy a fa nem felém dől, hanem az ellenkező irányba.

Gondolom magamban, akkor nem is nézem tovább az attrakciót, hanem pakolom tovább a már kész “termékeket”.

Nagy nyugalmamat viszont valami hirtelen félbeszakítja.

“Vigyázz!”

Hallom a tompa hangot, a láncfűrész motorjával az élen.

Megfordulok és felnézek.

Látom, hogy a lombkorona közelít felém.

Az első pillanatban azon gondolkozom:

Ez akác. Az akácfa tüskés. Nagy, hosszú tüskés. Az baj.

A lélekjelenlétem és a másodperc töredék része mindössze annyi cselekvést engedett, hogy egy fél lépést tegyek oldalra, és felhúzzam a karomat, az arcom elé.

A következő pillanatban érzem, ahogyan az alkaromat a tüskék végigszántják, majd hallom a fa földet érését.

Lenézek a már mellettem heverő fára, ami a földön jóvalta nagyobbnak tűnik, mint eredeti állapotában.

“Ne haragudj, nem gondoltam volna, hogy elér addig.” – jön a magyarázat.

Szóval nem csak én láttam így.

Feltekintek és mindössze ez a válasz hagyja el a számat:

“Semmi baj, nem történt semmi.”

Ahogy ezt követően sétálok be és nézem, hogy milyen sebet ejtettek rajtam a tüskék, azon gondolkozom “Te jó ég! Mi van, ha nem tudom felhúzni a karomat? Vagy ha nem lépek odébb? Kiszúrja a szemem? Elvágja a nyaki ütőerem? Vagy a torkom?”

Fellépek a teraszra, majd megfogom a kilincset és egy pillanatra megdermedek.

Nem azért, mert sokkot kaptam, hanem mert bevillant.

Ahogy megtörtént, abban a pillanatban le is zárult.

Nincs értelme azon töprengeni, hogy mi lett volna ha. Hisz ennyi. Pont. Az élet megy tovább.

Ezzel a tudattal léptem be az ajtón, mint aki úgy érezte kiállta a próbát.

A próbát, ami megmutatta mit jelent az, hogy az élet mindössze pillanatok sorozata.


Ami ezt az esetet illeti, a lehető legjobb választ adtam, bár én se tudom, miért pont ezt mondtam.

Azóta nap, mint nap figyelem a válaszaimat mindenre és egy tanácsot szeretnék adni, mivel ekkor még nem gondoltam, hogy ez ennél kicsit nehezebb a hétköznapokban.

Nem az első válaszunkat tudjuk irányítani, hanem a másodikat.

Az első reakciónk szinte mindig ösztönös lesz. Átgondolatlan. Érzés alapú.

Viszont, ahogy ezt észrevesszük, rájövünk, hogy talán mégsem ez volt a megfelelő reagálás.

Így azt a másodikkal kijavítjuk. Ezért nem feltétlen előnyös mindig a hirtelen döntés. Mert az legtöbbször érzelmi alapon működik.

Példa a sportból

Meglepett mikor éppen egy sorozatot néztem, ahol az edzők mesélik el a szabályaikat a versenyekhez és az élethez (Kisokos az élethez), hogy Dawn Staley, aki háromszoros aranyérmes kosárlabdázó, valamint Dél-Karolina és az Amerikai Egyesült Államok vezetőedzője, egy 24 óra nevezetű szabályt vezetett be a játékosainak.

Ez annyit jelent, hogy attól függően, a mérkőzésen győznek-e, vagy veszítenek, 24 órájuk van vagy gyötrődni a vereség végett, vagy ünnepelni a győzelem miatt. A 24 óra elteltével viszont mindenki abbahagyja ezt és továbblépnek. A következő meccsre koncentrálnak.

Egy tökéletes példája annak, hogy nem csak a negatív történések húzhatnak vissza bennünket a múltba, de a pozitívak is.

Ahogy leragadhatunk annál, hogy mennyivel jobb lenne az életünk, ha ez meg ez történt volna, ugyanúgy leragadhatunk annál is, hogy mennyivel jobb volt az életünk mikor ez meg ez volt.

Összességében

Röviden összeszedve ezek a tanulságok, amik nekem kincset érnek:

  • nem a múltunk határoz meg,
  • nem befolyásolhatnak minket a negatív események (traumák),
  • mi vagyunk a jelenlegi és jövőbeni helyzetünk oka, nem más,
  • mi döntjük el, milyen választ adunk az eseményekre és hogyan fogjuk fel azokat, és
  • a második válaszunkat tudjuk irányítani, nem az elsőt.

Viszont nem szabad elfelejtenünk azt, hogy nem csak arra kell koncentrálnunk, hogy hogyan kell csinálni valamit, hanem arra is, hogy miért.

Ezt igyekeztem megválaszolni ebben a bejegyzésben. Mondd meg, hogy sikerült-e! �

“Minden pillanat, amit a múltban töltesz, a jelenből pazarlod el.“
 Tony Robbins


Ha tetszik ez a tartalom, akkor nézz szét A tudatos út oldalán még több hasonló elmefuttatásért és módszerért! ⬇️

atudatosut-facebook-page.png

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása