Ez a bejegyzés eredetileg A tudatos út-on jelent meg.

Nem mindig vagyunk tisztában az érzelmeink okaival és a tapasztalataink megéléseivel. Ez nagyban függ az önismeretünktől, aminek megfejtéséhez mélyre kell ásnunk magunkban.

Emlékszem, ahogy általános iskolásként, este az ágyamban fekve a csillagokat néztem az ablakon keresztül. Számtalan napom fejeződött be úgy, hogy elalvás előtt azon gondolkoztam az eget bámulva, vajon vannak rajtunk kívül mások is? Mi lennénk az egyetlen intelligens faj? Neeem, biztos, hogy nem. A világegyetem túl nagy ahhoz. Mit csinálnék, ha most egy UFO szállna le az ablakom mellett és lenyitná a rámpáját? Már ha ők is rámpát használnak. De az is lehet, hogy létrát. Vagy csak simán felszippantana egy óriási porszívó. Mert miért ne?

Csak jöttek a gondolatok. Valahogy mindig jobban éreztem magam, mikor az én kis birodalmamba el tudtam vonulni elmélkedni. Nem kellett törődnöm a hétköznapi dolgokkal, mint például házit írni.¹ Viszont csak jóval később tudatosult bennem, hogy ezek a kis esti elme kalandozások nem csak elterelték a figyelmem a hétköznapok szürkeségeiről. Ennél több volt bennük. Reményt adtak nekem. Reményt, hogy sokkal több felfedezni való vár még ránk odakint. Hogy sokkal több dolog van még, amit nem tudunk, mint amit igen. Ez a gondolat lehet, hogy másokat lehangolna, engem viszont mindig lelkesedéssel töltött el.

Mikor egyre gyakrabban kezdtem felidézni ezeket a kis “utazásokat” az elmém és a világűr között, többnyire végzős gimnazista és egyetemi gólyaként, csak akkor eszméltem rá, hogy milyen érzéseket váltottak ki ezek belőlem, és hogy milyen kellemes volt azzal a plusz kalandvágyó hangulattal lefeküdni. Ekkor kezdtem el tudatosabban foglalkozni az önismeretemmel. Amire gyorsan rájöttem, hogy sokkal nehezebb lesz, mint gondoltam.

Mi igazából az önismeret?

A filozófiában az önismeret a saját érzéseink, érzelmeink, gondolataink, meggyőződéseink és hasonló mentális állapotaink ismeretét jelenti. Azaz, ezt érzem és ezért, ezt gondolom, mert [illeszd be ide a kétségbeesett magyarázatod az érzelmeidről és a gondolataidról]. Mert ugye általában mi magunk tudjuk a legkevésbé megfogalmazni, hogy mit miért érzünk vagy gondolunk.²

Descartes óta a legtöbb filozófus egyetért azzal, hogy a saját mentális állapotunk ismerete nagyban különbözik a más emberek mentális állapotainak ismeretétől. Tehát más dolog tudni, hogy bennünk milyen érzelmi hullámvasutak suhannak oda-vissza és más felismerni ugyanezt másokban. Viszont kevés egyetértés van azzal kapcsolatban, hogy pontosan mi az, ami megkülönbözteti az önismeretet más területek tudásától. Lásd például: önismeret és énkép kapcsolata, azaz, mit érzek és mit gondolok magamról; vagy az önismeret és szociális szerep kapcsolata, hogy a saját értékrendünk befolyásolja-e azt, hogy hol szeretnénk elhelyezkedni a társadalomban? ³

Főképp emiatt a nézeteltérések miatt vannak egymástól nagyon eltérő útmutatók és beszámolók arról, hogy hogyan szerezzünk önismeretet. Majdhogynem mindenhol mást írnak róla.

Szóval ezek után úgy gondoltam, hogy egyszerűre veszem az egészet és azt az önismereti rendszert mutatom be, aminél nekem is megvolt az ‘ahhhaaaa’ pillanat. Ne spilázzuk túl, nézzük meg az önismeret 3 szintjét, amik,

• A saját érzelmeink felismerése
• Az érzelmeink okainak megértése
• A személyes értékrendünk ismerete

A saját érzelmeink felismerése

Valószínűleg mindannyian tudjuk, hogy mi tesz minket boldoggá vagy szomorúvá. Mikor történik velünk valami, amiről meg tudjuk állapítani, hogy “ez reményt ad nekem”, vagy hogy “ettől kétségbe esek”, akkor hurrá! Elértük az önismeret első szintjét. Ez bármilyen könnyűnek is tűnik, sokan már ezen a szinten elbuknak.

Lehetünk akármennyire biztosak az önismeretünkben, ha nem is mindig, de olykor-olykor mindannyian megbukunk már itt. Mark Manson, A lesz*rom rafinált művészete c. könyvében egy ilyen példát mutat nekünk erre:

“[…] A feleségemmel időnként vicces párbeszédeket folytatunk, amelyek valahogy így zajlanak:

Ő: Mi a baj?
Én: Nincs semmi baj. Az égvilágon semmi.
Ő: De nem, van valami baj. Mondd el!
Én: Semmi bajom. De tényleg.
Ő: Biztos? Olyan feldúltnak látszol.
Én, ideges kacajjal: Csakugyan? Nem, minden oké, komolyan.

[Harminc perccel később…]
Én: És ezért vagyok olyan piszok dühös! Úgy viselkedik, mintha nem is léteznék!”

Észre tudjuk venni, hogy mennyire változott meg a hangulatunk, viszont ritkán rendelünk ezekhez a hangulatváltozásokhoz érzelmeket is. Ez pontosan az a példa, mikor nem akarjuk bevallani magunknak, vagy másoknak, hogy valami felhúzott minket. Ez az az állapot, mikor megpróbáljuk elnyomni magunkban ezeket az érzéseket (amit valljunk be, mind szoktunk néha⁴) azt remélve, hogy majd csak úgy elmúlnak. Nevén kell neveznünk a démonjainkat. Észre kell vennünk, hogy mi most sértettnek, feldúltnak, motiváltnak vagy lelkesnek érezzük magunkat.

Ezeknek a nem felismerése a mi úgymond érzelmi vakfoltjaink, amik olyan érzelmekhez kötődnek, amikről gyerekkorunkban azt tanultuk, hogy nem helyénvalóak. Mikor azt mondták nekünk, hogy nem szép dolog haragot tartani, irigynek lenni és hasonlók. Így ezeket a hosszú évek alatt igyekeztünk elnyomni magunkban, mivel ezek felszínre töréséről azt tanultuk, hogy rossz dolgok.

Ideges állapotunkban más fejéhez vágni a rossz gondolatainkat valóban nem helyénvaló, viszont fel kell tudnunk ismerni azt, hogy mit érzünk. Ezen érzelmi vakfoltok azonosítását kell megtanulnunk, hogy ki is tudjuk fejezni az érzelmeinket. Ez egy hosszas tanulási folyamat tele nehéz pillanatokkal, de mindet felülmúlja, mikor egy ilyen feldúlt pillanatunkban azt mondjuk, hogy “Aha! Azért vagyok ilyen dühös/ideges/feszült/feldúlt, mert [xy esemény] ezt váltotta ki belőlem.”

Ezután pedig jöhet a következő szint.

Az érzelmeink okainak megértése

Azt hinnénk, hogy az önismeret szintjeivel egyre magasabbra megyünk. Mintha csak egy épületben használnánk a lépcsőházat. Minél magasabbra megyünk, annál felemelőbb érzés ott lenni. Az önismeretnél ez fordítva van. A szintek egyre mélyebbre mennek, és minden egyes szint megtétele egyre nehezebb és hosszabb lesz.

Ezen a szinten képesnek kell lennünk annak a kérdésnek a feltételére, hogy miért érezzük azt, amit.

Az ilyen kérdések pontos megválaszolása sokszor több hónapba, vagy akár évbe is telhet. Sok embernek pszichológushoz kell mennie, hogy egyáltalán halljon ilyen kérdéseket. Viszont ezek mutatják meg nekünk azt, hogy mit élünk meg kudarcnak vagy sikernek.

Felismerjük, hogy feldúltak vagyunk. Miért vagyunk feldúltak? Azért, mert valaki szemében nem sikerült elérnünk azt a helyet, amit szerettünk volna?

Felismerjük, hogy haragszunk. Miért haragszunk? Mert nem sikerült elérnünk valamilyen célt?

Felismerjük, hogy lehangoltak vagyunk. Miért vagyunk lehangoltak? Mert azt érezzük, hogy nem vagyunk elég jók és az életünk lényegtelen?

Ezt a szintet meglépve már van lehetőségünk változtatni a hozzáállásunkon, az események megélésén. Mivel a miért kérdések megválaszolásaival a viharos érzelmeinket tudjuk megfejteni. Mikor könnyen veszítjük el az irányítást magunk felett. Viszont, ha felismerjük az érzelmeinket és azt, hogy mi miért könyveljük el ezt az érzést annak, ami, akkor megeshet, hogy képesek vagyunk ezeken az érzelmeken változtatni is. De nem mindegy, hogy milyen irányba és hogyan. Ehhez a legmélyebb szintre kell lemásznunk.

A személyes értékrendünk ismerete

Miután megállapítottuk, hogy azért érezzük azt, amit, mert kudarcnak vagy sikernek éljük meg, azt kell megkérdeznünk magunktól, hogy miért éljük meg azt kudarcnak vagy sikernek. Ez pedig a mi értékrendünktől függ. Ezek a kérdések tartoznak ide:

• Miért tekintem ezt sikernek vagy kudarcnak?
• Mihez képest mérem magam?
• Milyen mérce szerint ítélem meg a sikereim vagy kudarcaim?
• Milyen mérce szerint ítélem meg magam és a környezetemet?

Ez az a szint, aminek a kérdéseire a legnehezebb válaszolnunk. Az értékrendünk határozza meg a problémáink természetét, a problémáink természete pedig az életünk minőségét.

“Az értékrenden alapul, kik vagyunk, és mit teszünk.” Írja Mark Manson. “Ha értéktelen dolgokat becsülünk, ha tévesen választjuk meg, mit tartunk sikernek/kudarcnak, akkor minden, ami ezektől az érzésektől függ – a gondolatok, az indulatok, a mindennapos érzelmek -, hamis lesz. Hogy mit gondolunk és érzünk valamiről, az azon múlik, mennyire tartjuk értékesnek.”

Miután Dave Mustaine-t kirúgták a Mettalicából egy lemezszerződéses felvétel előtt két nappal, megváltozott az értékrendje. Nem számított, hogy az új bandájával⁵ több, mint 25 millió lemezt adott el. Csak az lebegett előtte, hogy a Metallica sokkal jobban feltört és ők világszerte több, mint 180 millió lemezt adtak el. Dave Mustaine-nek az értékrendje a Metallica lett. Azt, hogy valamit sikernek vagy kudarcnak könyvelt el, az a Metallica eredményeitől függött. Arra a kérdésre, hogy mihez képest méri magát, azt válaszolta volna, hogy a Metallicához.

Itt pedig láthatjuk is, hogy hogyan függ az értékrendünktől az életünk minősége. Más fel nem tudta volna fogni azt a sikert, hogy annyi lemezt adjon el, mint Dave Mustaine bandája, neki viszont ez mind kudarc volt, mert nem haladta meg a Metallicát. Egy 2003-as interjúban azt nyilatkozta, hogy mindannak ellenére, amit letett az asztalra, továbbra is egy csődnek érzi magát és a saját szemében nem más, mint a srác, akit kirúgták a Metallicából.

Szerintem ez nagyon jó példa arra, hogy hogyan függ az életünk minősége az értékrendünktől. Ha Mustaine nem ragadt volna a múltban és az értékrendjét nem mástól tette volna függővé, akkor sokkal sikeresebbnek és boldogabbnak érezte volna magát.

A mi értékrendünk min vagy kin alapszik? A filmsztárok életén? Az Instagram influenszerek szabadságán? A Youtuber celebek bevételén? A kollégánk sikerein? A rokonunk karrierjén?

Jó és rossz értékrend

Ha a manapság gyakori és elterjedt értékrendeket nézzük, akkor azt vesszük észre, hogy azok mind olyanok, amik csak plusz problémákat szülnek. Ezekről az értékrendekről beszélünk:

ÉLVEZET
Ki az aki folyton az élvezetnek él? Segítek: a függő. Aki nem bírja letenni az alkoholt, mert annyira élvezi. Vagy a drogfüggő, aki az utolsó félretett pénzét is a cuccra költené egy kis plusz élvezetért. Vagy a házasságtörő, aki nem bírt ellenállni a csábításnak és most a válópert intézik. Ha megkérdeznénk őket, hogy megérte-e a nagy élvezet, vajon mit felelnének? Az élvezet egy hamis bálvány.

ANYAGI SIKER
Gyakran attól tesszük függővé a boldogságunkat és az önbecsülésünket, hogy mennyit keresünk, milyen ruhákban járunk és hogy milyen autót vezetünk. Ez egy szörnyen felszínes hozzáállás az élethez. Ha megkérdezünk egy vezérigazgatót, akinek mindene megvan, garantálom nem azt fogja mondani, hogy azért elégedett az életével, mert mindent megengedhet magának.

ÖRÖKÖS POZITIVITÁS
Ezt talán mind ismerjük. Mikor történjék bármi is, valaki a környezetünkben azt mondja “Maradj pozitív!” Meghalt a kutyád? De jó, legalább nem kell több tápot venni. Elütött egy autó? Nem is lehetne jobb, végre lesz idő pihenni egy kicsit az ágyban fekve.

Az valóban nem mindegy, hogy hogyan állunk hozzá a dolgokhoz, viszont az örökös pozitivitás képes elnyomni a valóságot. Úgymond, nem vagyunk hajlandóak elismerni az eseményeket. Azzal, hogy letagadjuk a negatív érzéseinket, azok még nem tűnnek el. Sőt, csak felerősödnek.

MINDIG LEGYEN IGAZUNK
Annyira vágyunk az elismerésre, hogy ha másnak nem tetszik amit kitalálunk, vagy nem ért egyet azzal, amit mondunk, akkor már kudarcnak vesszük a dolgot. Nem mérhetjük azzal a sikerünk, hogy mindig legyen igazunk. Az emberi elme nem a leghatékonyabb gépezet. Gyakran emlékszünk tévesen a dolgokra, vagy nem megfelelően ítéljük meg azokat. Sokkal többet segítenénk magunkon és a környezetünkön, ha elfogadnánk a tévedésünk és inkább tanítóként tekintenénk arra.⁶

Szóval miben különbözik egy jó értékrend egy rossztól?

A jó értékrend,

• a valóságon alapul,
• társadalmi szempontból építő,
• közvetlen és kezelhető.

A rossz értékrend,

• tévhiteken alapul,
• társadalmi szempontból romboló,
• nem közvetlen és nem kezelhető.

Jó érték az őszinteség, becsületesség, érzékenység, kiállás önmagunkért és másokért, tudásvágy és újítani akarás, kíváncsiság és alkotó szellem, jóság és alázat.

Rossz érték a népszerűség, a nagyravágyás, manipuláció vagy erőszak által célokat elérni, válogatás nélkül szexelni, mindig a középpontban lenni, gazdagságra vágyni azért “mert az szeretnék lenni.”

Egy fő dolog különbözteti meg a jó és rossz értékeket. Az, hogy honnan erednek. A jó értékek belülről jönnek. Ezekhez nem kell senki más, hogy úgy irányítsuk őket, ahogy szeretnénk. A rossz értékekhez viszont számos olyan tényező tartozik, amiket nem tudunk befolyásolni és szinte mind külsőségeken alapul.

Szóval az értékrendünk újraformálásánal csak ezeket a kérdéseket kell feltennünk magunknak:

1. Ez az érték tőlem függ, vagy másoktól?
2. Ezzel az értékkel hogyan segítek másokon?
3. Ennek az értéknek én adok jelentést, vagy az másoktól is függ?

Az önismeret egy folyamat, nem készség

A diéta mentalitás annyira belénk ivódott már, hogy mindent azonnal szeretnénk. Megtudtuk, hogy milyen lépcsői vannak az önismeretnek és hogyan alakíthatjuk át az értékrendünket egy megfelelőbbre. Ez viszont nem jelenti azt, hogy egyből meg is értettük ezeknek a mélységét.

Az önmagunk megismerése egy élethosszig tartó folyamat. Nem fogjuk tudni elsajátítani egy éjszaka alatt. Valójában ez nem is egy készség, ami elsajátítható lenne. Elvégre mind emberek vagyunk.⁷ Mindannyiuknak vannak érzelmi vakfoltjai. Mindannyiunkat elöntenek olykor az érzelmek és van, hogy meggondolatlanul cselekszünk, érzelmi alapon. De ez nem jelenti azt, hogy nem tudunk tanulni és fejlődni.

Az önismeret útja egy hosszú és olykor fájdalmas utazást jelent. Viszont, aki rálép és elkezdi jobban megfigyelni és megkérdőjelezni magát, az gyorsan rájön, hogy mennyivel másabb lesz az élet. Egy olyan élet, amin nem alvajárva sétálunk végig, hanem ébren.

Ha tetszik ez a tartalom, akkor nézz szét A tudatos út oldalán még több hasonló elmefuttatásért és módszerért! ⬇️

LÁBJEGYZETEK

1. Úristen ne, azt a két 5 perces feladatot NE!

2. Stanford Encyclopedia of Philosophy (2003) – Self-Knowledge

3. Szász Judit, (2006): Önismeret és tanítás – önismerettanítás

4. vagy gyakran

5. A zenekar neve Megadeath, és a thrash metal egyik meghatározó bandájának mondják, Mustaine-nel az élen.

6. Mark Manson. (2018). A lesz*rom rafinált művészete. Maxim Könyvkiadó Kft., 74-87.

7. Bocsi ET, ha te is olvasod.